2007 nyár preview

Hiába számít a nyár új animék szempontjából uborkaszezonnak, ahoz képest, hogy úgy terveztem csak 1-2 új sorozatba kezdek majd bele, azért lesznek itt érdekes dolgok dögivel.

Ami igazán érdekes lesz számomra, az három plussz egy teljesen új sorozat:

Mononoke: Ugyanaz a stáb tészíti, akik az Ayakashi utolsó fejezetét is elkövették. Ugyan az a stílus, karakterdizájn, animáció, és remélhetőleg ugyanaz a lebilincselő és hátborzongató hangulat.

Doujin Work: Egy újabb 4coma adaptáció, az alapján a pár fejezet alapján, ami le van belőle fordítva, ezen halálra fogom magam röhögni :D A sztori egy kezdő doujin rajzoló lányról, és néhány nem annyira kezdő barátjáról szól, ahogy próbálnak boldogulni ebben a kemény világban.

School Days: A nagy kedvenc. Nagyon remélem, hogy nem fogják elszúrni. Az animációért a TNK felelős, ami kicsit gáz. Csináltak már ők elég jók animéket, de borzalmasakat is. Az előzetes karaktertervek mindenesetre bíztatóak.
Aki esetleg nem tudná miről van szó, az anime az 0verflow 2005-ös nagysikerű játékja alapján készül, ami két dologban is egyedülálló volt akkor. Először is, a játék teljesen animált, mintha egy rajzfilmet nézne az ember, néha-néha eldöntve, hogy alakuljon tovább a történet. A másik pedig a befejezés. A rossz vég ugyanis itt eléggé szó szerint értendő, ha nem vagyunk elég ügyesek, akkor a történet vége bizony elég brutálisan és sokkolóan alakul.
Hallottam olyan pletykákat is, hogy ezek közül kerül majd valamelyik az animébe, ami a hajnali sugárzási időpont miatt egyáltalán nem kizárt. Az biztos, hogy eléggé kiemelkedne ezzel a háremanimék szürke tengeréből. Majd meglátjuk…

Aztán itt van még a Kodomo no Jikan, amivel foggalmam sincs, hogy mi van. Egyes források szerint jövő hónapban kezdődik ez is, más, megbízhatóbb források viszont semmit nem írnak róla.
Mióta a Seven Seas ejtette a manga kiadását és szinte naponta jönnek ki új fejezetek belőle… nos kezdem úgy érezni, hogy talán jól tették. Néha kicsit durva ez a nyugati gyomornak :D Kökemény lolikon, néha olyan perverz poénokkal, hogy nehéz elhinni, hogy a mangaka tényleg nő.

Frank Herbert után szabadon: Lolikból nem lehet hiány. Nem is lesz :D

Visszatérnek mindenki kedvenc killer-lolijai, azaz Higurashi második évad, az előzetes képek alapján felturbózott grafikával.

Lesz még Zero no Tsukaima folytatás, amit szintén nézni fogok, ha csak egy olyan poén lesz benne, mint Saito csókjelenete az első sorozatban, akkor már megéri :D

Nyár végére várhatóak a Code Geass befejező részei… legalábbis az első szériának, mert nyújtják ezt is, mint a rétest… amit aztán vagy láthatunk a második széria kezdete előtt, vagy nem, kitudja mikor érnek ide a fansubok, ha tényleg moziban akarják először bemutatni.

Új Dokuro-chan OVA a nyár végén… Na, ennek nem tudom örüljek-e vagy nem. Beteg az az anime, nagyon :D Azért megnézzük XD

A Moetanba is bele akarok nézek még, mert ugyan azt tudjuk hogy animét szó szerint bármiből lehet csinálni, de nagyon fúrdalja az oldalamat, hogy mégis mit lehet kihozni egy angol nyelvleckéből :D

Természetesen lesz néhány gyerekeknek szóló anime, néhány verekedős shonen, loli fanservice és ecchi hárem anime, de első ránézésre egyik sem érdekel annyira, hogy akárcsak belenézzek. Ha valami jót kihagynék véletlenül, akkor valaki szóljon majd :)

Így hirtelen hat vagy hét sorozat. Ha jól számolom, azok közül, amiket tavasszal elkezdtem, nyárra egynek vége is lesz… Mikor lesz nekem erre mindre időm :?

7 vélemény to “2007 nyár preview”

  1. shearer Says:

    Hát ezekből nem sok keltette fel különösebben az érdeklődésemet, bár a Dokuro-chant azt nem hagynám ki semmi pénzért! :D
    Mellette a DMC anime már listán van, az Armored Trooper Votom egy nézhető old-school sorozat feldolgozásának tűnik, de úgyse lesz hozzá felirat. A Buzzer Beater mozi még érdekelne, de ahhoz sem hinném, hogy egyhamar lesz sub.
    Szóval szvsz ez elég gyenge egy nyári felhozatal, az őszi biztosan ütősebb lesz, kérdés mennyivel. Mondjuk gond egy szál se, nyáron nem animézni kell, hanem strandolni, focizni és sörözni :) Meg bepótolni azokat az animéket amire nem volt idő vagy késett a felirat! XD

  2. sunyinyufi Says:

    Ehhh, a bejegyzés olvasása után én is megnéztem magamnak a mangát, de nem kellett volna, most most I WANT MOAR feeling van :D

  3. norbee007 Says:

    A School Days-t én is kinéztem magamnak, a DMC és a Zero no Tsukaima 2-vel egyetemben. Nekem ennyi bőven elég lesz. Ha még ezeket is elkezdem akkor már 23 futó sorozatot fogok nézni, ami már tényleg túl sok főleg ha azt vesszük, hogy melózni is fogok, ezért sem nézem meg a teljes listát, mert félő, hogy kedvet kapok még néhányhoz. XD

  4. black87 Says:

    új Higurashi befityel :D

  5. luggeriano Says:

    Ofkorsz Code GEASS folytatás (lesz belőle 2. évad?- > olyan befejezetlen az egész az utolsó 2 rész előtt), Mononoke (érdekesen egyedi az rajzolása) , Votoms (ismét egy retro sci-fi remake) Zero no Tsukaima 2 (az első évad is nagyon jó volt) Doujin Work (otakus anime mustsee) Suibeiou Umisho (ecchi, pucéran úszó lánykával..érdekes igy elsőreXD)
    Baccano (western hangulat) Mushi-Uta (elvont horror-sci-finek tűnik promóból) Tokyo Majin 2, és Tetsuko no Tabi (mivel densha-otaku is vagyok egyben :D))
    Summa summárum szinte a 2/3-a érdekel a nyáriaknak, csak legyen szabad helyem nekik és időm nézni őket, mivel igy is 23 tavaszi sorozatot viszek egyszerre + a tavalyi őszi szezonosak közül pár még mindig fut.

  6. Lokids Says:

    Hmmm. Fincsiiii. Nagyábol én is ezeket terveztem, de most, hogy elolvastam írásod, hozzáadtam még 2-őt a listához (Mononoke,Doujin Work) A code geasst azt hiszem kihagyom. Nem néztem eddig sem, bár a vinyómon van, de lehet nem is fogom.

  7. finalfantasy7 Says:

    Jézusom….. hogy lesz nekem ennyi helyem, és idöm mindenre?
    még a tavaszi szezonbol töltök vagy 15animét, és arra még rájön: Kodomo no Jikan , Soukou Kihei Votoms Pailsen Files , Zombie-Loan, School Days, Sky Girls, Higurashi no Naku Koro ni Kai, Moetan, Shigurui , Baccano! és talán még a Mononoke.
    Ha ezekböl valamelyik is nem teljesiti az elvárásaim félredobon…

Válasz