Narcissu

Rendhagyó bejegyzés következik, játékról, ha jól emlékszem, még nem írtam. De erről muszály.
Igazándiból nem is nevezhető játéknak, csak valahogy a magyar szóhasználatban így alakult ki. Ez egy visual novel. Abból is egy nagyon egyszerű fajta, egyetlen cselekményszállal és egyetlen befejezéssel. Sunyinyufi blogjában olvastam róla először, ő nagyon szépen összefoglalta, miről is szól ez a rövidke történet, úgyhogy inkább csak a saját gondolataimat írnám most le róla.

Tegnap este úgy gondoltam kipróbálom, amiből az lett, hogy kábé öt óra alatt végig is olvastam, az utolsó másfél órában folyamatosan könnyekkel küszködve. Ugyan szép dolog a happy end, de szerintem egy ilyen szívszorító befejezés sokkal maradandóbb élményt tud nyújtani.
A történet linearitása, a játék szerkezete is előrevetíti az elkerülhetetlent, végig benne van a kilátástalanság, a lemondás, a hiábavalóság érzése, és bár az első perctől pontosan lehet tudni, mi lesz a történet végkimenetele, mégis sokkolt egy kicsit, mikor ténylegesen eljutottam odáig.
Én komolyan nem tudom, mit csinálnék, mit tudnék csinálni, vagy akarnék-e egyáltalán még bármit is csinálni, ha hirtelen közölnék velem, hogy ennyi volt, meg fogok halni…

Az egész játék szépsége az egyszerűségében rejlik. A képek, a hol nyugodt, hol melankólikusan lemondó zene és Setsumi csendes szinkronhangja csak a körítés, a lényeg a történet, ami magával ragadja az olvasót. Egy maradandó élménnyel lettem gazdagabb, és egészen biztos, hogy újra és újra elő fogom venni a későbbiekben is.

Mivel teljesen ingyenesen elérhető ékes angol nyelven, csak bíztatni tudok mindenkit, olvassa el és gondolkodjon el rajta. Garantáltan maradandó élményben lesz része.